Fenntarthatósági témahét

  1. április 24. és 28. között zajlott a Belügyminisztérium által a köznevelésben meghirdetett Fenntarthatósági Témahét, amelynek célja a fenntarthatóság üzenetének elterjesztése iskolai keretek között.
  2. decemberében megkaptuk az Örökös ökoiskola címet, így mint minden tanévben, idén is a munkatervünkben meghatározott módon kapcsolódunk a programhoz oly módon, hogy a témával összefüggő tanítási órákat, foglalkozásokat szervezünk. Kiemelt témák: biodiverzitás, fenntartható értékek, energia, tudatos fogyasztás és hulladék. Mindegyik oktatócsomag interaktív, játékos tevékenységekkel segíti a gyerekek ismereteinek bővítését és a környezettudatos gondolkodás elsajátítását. A cél, hogy a tanulók szórakoztató, érdekes módon ismerkedjenek meg a környezetvédelem és a fenntarthatóság kérdéseivel, miközben megtanulnak felelősségteljes és tudatos döntéseket hozni.

Az osztályok nagyon sokrétűen ismerkedtek meg a fenntarthatóság témakörével.

A 7. évfolyam tanulói az okosotthonokkal ismerkedtek meg a Fenntarthatósági Témahéten. Lehetőségük volt saját energiatakarékos otthonuk megtervezésére is.

Több osztály a szelektív hulladékgyűjtés jegyében játékokat, fűfejet készített újrahasznosított anyagokból vagy a Hetedhét Hungarikumokon keresztül dolgozta fel a témát.

A 3. évfolyam a Gaja Egyesület előadásában a vízről és a talajról hallgathatott meg egy érdekes előadást.

Fenntarthatósági témahét alkalmából a 6.b osztály megtanulta, hogyan kell meghatározni egy fa magasságát és életkorát megfigyelés és mérés segítségével.

A 6. a osztály tanulói osztályfőnökük vezetésével a Balaton partjára látogattak, ahol egy hajókirándulás alatt megismerkedtek a klímaváltozás hatásaival, érdekes kísérleteknek lehettek tanúi hajókázás közben.

További képek --->

4.a Fenntarthatóság              2.b . Fenntarthatóság

Időpontfoglalási lehetőség iskolai beiratkozásra

Kedves Szülő!

A 2023/2024. tanévre történő általános iskolai beiratkozás időpontja:

2023. április 20-21. (csütörtök-péntek).

A szülőnek a beiratkozás napján személyesen meg kell jelennie az intézményben és a beiratkozáshoz szükséges dokumentumok, nyilatkozatok eredeti példányát be kell mutatni.

A gyorsabb ügyintézés érdekében lehetőségük van időpontot foglalni, melyet az alábbi linkre kattintva tehetnek meg:

( Kérjük, hogy csak a beiratkozást érintő két napra foglaljon időpontot (ápr. 20-21.) , függetlenöl attól, hogy a rendszerben más napokat is lát. )

https://app.minup.io/book/szekesfehervari-istvan-kiraly-altalanosiskolaba

Szeretettel várjuk:

Iskolavezetés

 

Székesfehérvári István Király Általános Iskola

8000 Székesfehérvár Kelemen Béla utca 30/A

Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Tel. :  06 22 504 442

Királyi Vigasságok

Hamarosan Királyi Vigasságok! 😍 👑
Az ide ellátogatók, kicsik és nagyok, gyermekek és felnőttek, ismét számos programmal találkozhatnak, így az unalom kizárva. 😉 ⚽️🏀♟🎨🖌🐍🐕🗡⚔️
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt! 🙂 ❤
Ne feledjétek május 13-a (szombat)! 😉
A programváltozás jogát fenntartjuk
 
2023.05.13 án szombaton 900 1500 óráig 2

Beíratkozási információk

Iskola címer  

elsosok

Székesfehérvári István Király Általános Iskola


A 2023/2024 tanévre történő általános iskolai beíratásra az alábbi időpontokban kerül sor:

2023.április 20. (csütörtök)

8.00 órától 19.00 óráig

2023.április 21. (péntek)

8.00 órától 19.00 óráig

A szülő, törvényes képviselő köteles tanköteles gyermekét a lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerinti illetékes vagy a választott iskola első évfolyamára beíratni.

Az első évfolyamon történő beíratáskor a szülő/törvényes képviselő személyes megjelenése kötelező.

Be kell mutatni a gyermek nevére kiállított személyazonosságot igazoló hatósági igazolványt (útlevél vagy személyazonosító igazolvány) és az érvényes lakcímkártyát.

A szülő/törvényes képviselőnek lehetősége van a beiratkozási folyamatot meggyorsítani, azzal, hogy április 5-től előzetesen elektronikusan feltölti a szükséges dokumentumokat. előzetesen elektronikusan feltölti a szükséges dokumentumokat.

Ezt a Kréta e-Ügyintézés modulba való belépéssel teheti meg az alábbi módokon (https://eugyintezes.e-kreta.hu/kezdolap):

  • Ügyfélkapun történő bejelentkezéssel
  • Érvényes Kréta belépéssel (idősebb gyermek esetén kapott Kréta gondviselői jogosultsággal)
  • Ideiglenes regisztrációval

A fenti folyamatról a részletes tájékoztatót megtalálja iskolánk honlapján az alábbi linken:  

Részletes tájkoztató

A beiskolázási körzetek listája megtekinthető az alábbi linken:

https://kir2korzet3h.kir.hu/Pub/JelReszletes/12888  

Székesfehérvári István Király Általános Iskola

8000 Székesfehérvár, Kelemen Béla utca 30/a

Tel: 22/504-442

Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Köszönjük!

Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság és a Fejér VMRK-Fejér Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság 30 éves fennállását ünnepelte.

Több, mint 15 éve a balesetmegelőzés területén kiemelkedő az együttműködésünk. 

Március 29-én a Székesfehérvári István Király Általános Iskola a közlekedésbiztonság javítása érdekében végzett kiemelkedő munkája, valamint az ORFK-OBB  balesetmegelőzési tevékenységének támogatása elismeréseként ezüst emlékérem tárgyjutalomban részesült. 

Köszönjük! 

IMG 0002  IMG 0152  IMG 0114

Petőfi-emlékév alkalmából megrendezett rajzverseny

Iskolánkban a Petőfi-emlékév alkalmából rajzpályázatot hirdetettünk. Rengeteg szép alkotás közül választotta ki a zsűri legötletesebb rajzokat. 

A kimagasló teljesítményt elért tanulók: 

Bővebben: Petőfi-emlékév alkalmából megrendezett rajzverseny

Március 15-ei ünnepség

Iskolánkban megemlékeztünk március 15-éről, az 1848-as forradalom és szabadságharc évfordulójáról. 1848 üzenete, a vér nélküli forradalom győzelme 174 év elteltével is mély érzéseket ébreszt bennünk. 

A diákjaink Móra Ferenc: Kuckó Király című novelláját adták elő. 

A színvonalas előadást köszönjük minden szereplőnek, a felkészítésért pedig köszönet Tóthné Unyi Andrea, Surányi Károlyné és Milus Ágnes tanárnőnek. 

Valamint köszönjük a szoknyákat: Takács Istvánnénak - a Sárosdi Kézműves Egyesület elnökének és Pálinkás Katalinnak.

 

IMG 6842    IMG 6839

IMG 6852   IMG 6858

További képek az alábbi linken --->

 

Sakk diákolimpia eredmények

Március 4-én Móron került megrendezésre az egyéni Fejér megyei sakk diákolimpai. Iskolánkat 25 tanuló képviselte kiemelkdeő eredményekkel: 

1. helyezett

Deák Kira (5.b)  

Farkas Zalán (5.a)

2. helyezett

Iszák Lotti (8.b)

3. helyezett 

Laczházi Hanna (4.a)

4. helyezett

Horváth-Bognár Márk (8.b) 

Oros Rajmund (8.b)

Csók Barnabás (2.a) 

Németh Bianka (2.b)

Zámbó Petra (2.c)

6. helyezett 

Molnár Gergyely (2.a)

Varga Márk (5.a)

Minden résztvevőnek gratulálunk, további sikereket kívánunk! 

Felkészítő tanárok: Hauserné Nagy Éva, Bottyán-Csepregi Csilla, Szabó Judit, Szabó Gyöngyi, Kövérné-Szalai Kitti, Fehérvári István

Köszönjük a felkészítést! 

334888298 753998882699491 958082926357809408 n

 

Hírfolyam 2020

Itt találhatja meg a 2020-es év eseményeit!

Hírfolyam 2019

Itt találhatja meg a 2019-es év eseményeit!

Elérhetőségeink

Székesfehérvári István Király Általános Iskola
8000 Székesfehérvár, Kelemen Béla u. 30/A.
Tel: 22-504-442; Fax: 22-504-443
E-mail: titkarsag@istvaniskola.hu

OM azonosító: 030064

 

Fenntartó: Székesfehérvári Tankerületi Központ

Fenntartó címe: 8000 Székesfehérvár, Petőfi utca 5.

Fenntartó telefonszáma: 06 22 795 240 

Fenntartó azonosító: 39012297 

 

Élelmezés:
Élelmezésvezető: Szépszóné Kerti Kornélia
Tel: +36 70 66 99 086
E-mail: istvankiraly@szik.szekesfehervar.hu

 

Vezetőség

Krählingné Kovács Tünde igazgató

 E-mail: krahlingne@istvaniskola.hu

Tothné Unyi Andrea felső tagozatos igazgatóhelyettes

 E-mail: tothne.unyi.andrea@istvaniskola.hu

 Kormosné Kovács Tünde alsó tagozatos igazgatóhelyettes 

 E-mail: kormosne@istvaniskola.hu