Az Európai Diáksport Napja már 16 éve a magyarok kezdeményezésére indult, s nemzetközi eseménnyé vált. Ezen a napon valamennyi diákunkkal mi is megünnepeltük ezt a napot, ahol változatos sportprogramokon vehettek részt a tanulók.

Programjaink :

  •  ARAK AKTÍV versenysorozat
  • úszás
  • 2022 m-es tókerülő futás - az idei évszámot szimbolizálva a hagyományokhoz híven. 
  • ügyességi íjászat, petanque, labdajátékok és egészségvédelemmel kapcsolataos játékos kísérletek. 

 A pozitív sporttapasztalat az interaktív tábla felhasználásával digitális testneveléssel folytatódott, hiszen Sportmanji segítségével egy virtuális térben kalandozhattak, végezhettek el mozgásos tevékenységeket a korosztálynak megfelelő játék által.

E-bug egészségfejlesztő programnak köszönhetően nagyon érdekes kísérleteken vettek részt a gyerekek. A „Szupertüsszencs” játéknál egy szórófejes flakon és Shrek maszk segítségével szemléltettek kollégáink azt, hogy az ételfestékkel színezett víz milyen messzire jut el, s megtanulták, hogy hogyan tüsszentünk úgy, hogy a mikrobák terjedését megakadályozzuk. A „Rémisztő kezek” állomásnál a gyerekek megismerkedtek a gombák, baktériumok, vírusok közti különbségekkel. Egy kísérlettel megnézték a szappan mikrobataszító hatását. UV lámpa fényénél megnéztük egymás kezét kézmosás előtt és után. Bebizonyosodott, hogy csak alapos kézmosás után tűnik el a szennyeződés a kezünkről.

 A program keretén belül a diákok megtanultak egy koreográfiát, amellyel csatlakoztunk egy országos kihíváshoz, hiszen ezen a napon az országban sok helyen ugyanezt a táncot tanulták.  A produkcióról felvétel készült, amellyel egy közös videóklipben fogunk szerepelni! 

Nagy élmény volt a diákok számára, akik a hozzáállásukkal igazi sportünnepé varázsolták mindannyiunknak ezt napot.

309866588 1080874139455449 8811178379497003560 n    309841134 512454740888497 3921662215525881096 n    309443765 653679822833541 3876858071143274791 n

További képek a Galériában ---- >  

Elérhetőségeink

Székesfehérvári István Király Általános Iskola
8000 Székesfehérvár, Kelemen Béla u. 30/A.
Tel: 22-504-442; Fax: 22-504-443
E-mail: titkarsag@istvaniskola.hu

OM azonosító: 030064

 

Fenntartó: Székesfehérvári Tankerületi Központ

Fenntartó címe: 8000 Székesfehérvár, Petőfi utca 5.

Fenntartó telefonszáma: 06 22 795 240 

Fenntartó azonosító: 39012297 

 

Élelmezés:
Élelmezésvezető: Szépszóné Kerti Kornélia
Tel: +36 70 66 99 086
E-mail: istvankiraly@szik.szekesfehervar.hu

 

Vezetőség

Krählingné Kovács Tünde igazgató

 E-mail: krahlingne@istvaniskola.hu

Tothné Unyi Andrea felső tagozatos igazgatóhelyettes

 E-mail: tothne.unyi.andrea@istvaniskola.hu

 Kormosné Kovács Tünde alsó tagozatos igazgatóhelyettes 

 E-mail: kormosne@istvaniskola.hu