Erzsébet tábor (napközis tábor)

Tisztelt Szülő!

 

2020 nyarán intézményünkben, a Kelemen Béla utca 30/a szám alatt, Erzsébet tábor (napközis tábor) lesz. A tábor 8 turnusban fog megvalósulni. A turnusok egy hetesek hétfőtől péntekig, naponta 8-17 óráig tartanak.  Díja, 100 forint/fő/nap.

Felhívom figyelmét, hogy az előzetes felmérésben való jelentkezése nem számít jelentkezésnek, csak igényfelmérés volt.

Arra is felhívom szíves figyelmét, hogy jelentkezését most tudja véglegesíteni az egyes turnusokra.

A táborra jelentkezni online kell, a jelentkezési lap kitöltésével.

A jelentkezési lapot kitölteni csak 2020. 06. 10. (szerda) éjfélig lehet.

A táborban a gyermek csak egészségesen, szülői nyilatkozattal vehet részt.

>>Jelentkezési lap kitöltése itt<<

 

Tisztelettel:

Krählingné Kovács Tünde

igazgató

Étkeztetés felmérése

Tisztelt Szülők!

Idén az étkezéssel kapcsolatos információkat a következő eljárásrend alapján tudjuk felmérni.

Az étkeztetéssel kapcsolatos nyomtatványokat kitöltve és aláírva legkésőbb 2020. június 12-ig (péntekig) kell visszajuttatni iskolánkba. Kérjük, hogy a kitöltött dokumentumokat a bejáratnál (két ajtó közötti részen) kihelyezett dobozba tegyék! Amennyiben nem tudják megoldani az otthoni nyomtatást, úgy kérjük, vigyék haza az üres nyomtatványokat, amelyeket szintén megtalálnak a bejáratnál, majd hozzák vissza kitöltve!

Fontos tudnivalókat a tájékoztató tartalmazza.

A 2020/21-es tanévre vonatkozó tájékoztatók:
Tájékoztató iskolai étkeztetésről
Tájékoztató diétás (speciális) étkeztetésről

A 2020/21-es tanévre vonatkozó nyilatkozatok:
Étkeztetés felmérési adatlap
Diétás (speciális) étkeztetés felmérési nyomtatvány
Kedvezmények igénylése nyomtatvány

Tájékoztató iskolánk ügyeletéről

Tisztelt Szülők!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy iskolánkban lehetőség van ügyeletet kérni 2020. június 2-a és 15-e között. Ebben az időszakban napközis étkezésre ugyanúgy van lehetőség, ahogy a tanévben igényelték. Ehhez azonban kérjük, hogy a kért ügyeleti nap előtt jelezzék kérésüket, legalább 2 nappal korábban, az alábbi telefonszámon:
+36 22/ 504-442

Tisztelettel:
Krählingné Kovács Tünde
igazgató

Beiratkozás a KRÉTA rendszeren keresztül

Tisztelt Szülők!
 
Felhívom a leendő elsős szülők figyelmét, hogy akár körzetes akár nem, a KRÉTA rendszeren (https://eugyintezes.e-kreta.hu/kezdolap) keresztül be kell íratnia gyermeküket, mert a beiratkozás csak így lesz hivatalos.
 
Köszönettel és tisztelettel
Krählingné Kovács Tünde
igazgató

Szülői/Gondviselői feladatok a 2020/21. tanév beiratkozásával kapcsolatban

 

Tisztelt Szülők!

A Székesfehérvári István Király Általános Iskolába
április 28. keddtől – május 15. péntekig lehet beiratkozni.

Kérjük Önöket, hogy a 2020/2021-es tanévre lehetőleg elektronikusan, e-Ügyintézés formájában szíveskedjenek jelentkezni az általános iskola első osztályába. 2020. április 28. 0:00 órától 2020. május 15. 24:00 óráig kell a kérelmet benyújtani a KRÉTA rendszeren keresztül.

Azon szülők, akik gyermeküket a Székesfehérvári István Király Általános Iskolába, mint nem körzetes iskolába szeretnék beíratni, jelezzék szándékukat a következő e-mail címen: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát..

Kérjük azon szülőket is, akik gyermeküket ide a Székesfehérvári István Király Általános Iskolába, mint körzetes iskolába szeretnék beíratni, hogy a fenti sorban lévő e-mail címre a felvétellel kapcsolatban egy megerősítő e-mailt szíveskedjenek küldeni.

Bővebben: Szülői/Gondviselői feladatok a 2020/21. tanév beiratkozásával kapcsolatban

Beiratkozási információk

Tisztelt Szülő/Törvényes képviselő!

Tekintettel a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III. 11.) Korm. rendeletre, az általános iskolai beiratkozás folyamata a 2020/2021. tanítási évre vonatkozóan az emberi erőforrások minisztere 7/2020. (III. 25.) EMMI határozata alapján történik.

Jelen tájékoztató levelünk a 2020/2021. tanévre történő általános iskolai beiratkozással kapcsolatos fontos szülői feladatokat tartalmazza. Kérjük, figyelmesen olvassa el!

Bővebben: Beiratkozási információk

Hírfolyam 2020

Itt találhatja meg a 2020-es év eseményeit!

Hírfolyam 2019

Itt találhatja meg a 2019-es év eseményeit!

Elérhetőségeink

Székesfehérvári István Király Általános Iskola
8000 Székesfehérvár, Kelemen Béla u. 30/A.
Tel: 22-504-442; Fax: 22-504-443
E-mail: titkarsag@istvaniskola.hu

OM azonosító: 030064

 

Fenntartó: Székesfehérvári Tankerületi Központ

Fenntartó címe: 8000 Székesfehérvár, Petőfi utca 5.

Fenntartó telefonszáma: 06 22 795 240 

Fenntartó azonosító: 39012297 

 

Élelmezés:
Élelmezésvezető: Szépszóné Kerti Kornélia
Tel: +36 70 66 99 086
E-mail: istvankiraly@szik.szekesfehervar.hu

 

Vezetőség

Krählingné Kovács Tünde igazgató

 E-mail: krahlingne@istvaniskola.hu

Tothné Unyi Andrea felső tagozatos igazgatóhelyettes

 E-mail: tothne.unyi.andrea@istvaniskola.hu

 Kormosné Kovács Tünde alsó tagozatos igazgatóhelyettes 

 E-mail: kormosne@istvaniskola.hu